Pánik helyett

Régebben kifejlesztettem egy módszereket arra, hogy a félelmetes/pánikolós helyzetek súlyát hogyan lehet tehermentesíteni. Hol egyiket, hol másikat. És azt gondolom, hogy ebben a járványügyi helyzetben is segíteni fog. Természetesen én is igyekszem követni a híreket, de ha már soknak érzem, akkor azonnal leállok velük.

Az első a zene, a másik a tánc, és a harmadik az, hogy olyan vicces videókat, dolgokat nézek, amik szinte fájnak, akkorát ütnek. Ezek a kedvenceim. Ilyenkor mindig a hangulatomat emelem. Főleg a híreket szoktam 5 perc után kikapcsolni és inkább neten nézem őket meg, mert jön a pánik a félelem, hogy meggyilkolta-megkéselte-drágul a benzin…. stb. és sehol egy jó hír (na jó elvétve 5%-ban).

Közben meg kinézek az ablakon és látom, hogy lassan virágba borulnak a fák, csicseregnek a madarak, mert jön a tavasz (vééééééééégre! kedvenc időszakom elkezdődik –> imádom a meleget)… a két világ meg teljesen ellentétei egymásnak. Na jó, nekem az az egyik nagy előnyöm, hogy a kis dolgoknak is tudok nagyon örülni.

Ezzel a dallal szeretnék a hangulaton javítani, kérlek fogadjátok szeretettel. Egyébként ezt hívom én igazi örömzenének, mert amikor látom, hogy mennyire élvezik a zenészek ezt a koncertet, mindig fülig ér a szám. 🙂

Mike Oldfield – The Bell (koncertfelvétel)