Könyvek nyomában

Az igazat megvallva, felnőttként kezdtem el értékelni a könyveket, hogy a könyvolvasás nem egy haszontalan tevékenység. Még ha hobbiból is csinálja az ember. Fiatalabb éveimben a kötelezőkön kívül a Dűne sorozat jutott el hozzám, és még egy-két könyv pl. Galaktikus Útikalauz Stopposoknak , aztán nagyjából ennyi.

Viszont legbelül éreztem, hogy a fogalmazásomon kellene mit javítani, ezért megfogadtam azt az általános tanácsot, amit mindenki ismert, hogy olvasni kell, mert úgy bővül a szókincs. Elhatároztam azt is érettségi után, hogy szabadidőmben klasszikusokat fogok olvasni, mert már nincs tétje az egésznek nem kell belőle dolgozatot írnom, nincs teher, csak a magam szórakozására tehetem meg. És itt jöttem rá, hogy nem magával a tevékenységgel volt a gondom, hanem a “kikényszerített” mivoltával volt a gond. Ezek után felszabadultam.

Az is igaz persze, hogy amikor Homérosztól az Iliász olvastam el újból, csak kb. a 30. oldalig jutottam el, és valamiért úgy éreztem, hogy nem tudom tovább olvasni. Bátyámtól elkértem Asimov sorozatának első kötetét a Robottörténetekkel kezdve, és érdekes módon egy ültő helyemben 300 oldalt el tudtam olvasni.

Megnyugodtam, hogy nem az én fejemmel van a gond, csak valami félrecsúszott. Évekkel később elvégeztem egy tanulással kapcsolatos tanfolyamot, mert egyrészt volt lehetőségem rá és másrészt rá akartam jönni, hogy mit rontottam el általános iskolában és a gimiben. A kurzuson meg is lett a válasz.

Majd ismét jött a Dűne sorozat, amiből tini koromban elolvastam az első két részt. Úgy döntöttem, hogy a frissen szerzett e-bookomon elkezdem olvasni a 14 részesre kibővített műveket. Háááát. Utólag jöttem rá, hogy igazi könyvben kellett volna olvasnom, mert mindegyik kötet végén ott vannak a szavaknak a magyarázatai is. pl. mi az, hogy kőégető…mire az egyik ismerősöm megmondta azt, hogy atombomba, de olyan hangsúllyal és lekezelően, hogy évekig nem beszéltem vele. Ezért is szereztem be az új kiadásokat papírkönyv formában.

Ha bővíteni szeretném a házi könyvtáramat, akkor leginkább a különféle könyvesbolti sikerlistákat szoktam használni, illetve a moly.hu könyves közösségi oldalt illetve a családtól/barátoktól/ismerősöktől szoktam még ajánlatokat gyűjteni. Ha Yotube-on készítenek a példaképeimmel interjút és ha netalán olvasott művekről esik szó, akkor tuti biztos, hogy visszatekerem és kiírom a címet és megszerzem (amiről természetesen sosem hallottam).

Így szereztem meg pl. Milan Kundera – A lét elviselhetetlen könnyűsége (tudom, tudom, ez egy híres könyv, de csak mostanában került az utamba) vagy Paul Auster – 4321 c. kötetét, ami közel 800 oldal amit Mautner Zsófi illetve Gyárfás Dorka úgy említ meg, mintha teljes mértékben köztudott lenne az a könyv.
Kéthetente legalább egyszer bemegyek a könyvesboltba és kiírom magamnak, hogy miket szeretnék venni. Azt szeretem, mint a ruháknál is, szinte hallom, hogy “Hahó, itt vagyok, vigyél haza!” Na, ekkor kerülnek fel a megszerzendő listámra. A e-book vs. könyv csatában én inkább vagyok e-book-os, mint rendes könyves, de elfogadom a csak papír alapú könyvmániásoknak az álláspontját is. Az e-book meg bele tud férni egy női táskába is, anélkül, hogy szétfeszítené.

1 szó, mint 100, idősebb korban is rá lehet kapni az olvasás ízére, sosem késő elkezdni. Én vagyok rá az élő példa, hogy ezt meg lehet csinálni.