Dream Theater
Néha azon tűnődtem magamban, hogy van-e nekem kedvenc zenekarom, akikért rajongok. Éveken át azt hittem, hogy már nincs, mert kinőttem valamiért a Jim Steinman – Meat Loaf dalokból (bár néha azért vissza-visszatérek hozzájuk). De időközben rájöttem, hogy mégiscsak van, ha meghallom, hogy jön Magyarországra, igyekszem megragadni a lehetőséget, hogy kijussak a koncertre.
Ez a zenekar pedig a Dream Theater. Történt ugyanis, hogy a 2020 februári koncertjük előtt úgy volt, hogy nem tudunk menni, de kiderült, hogy mégis, ezért rájöttem, hogy ez már több, mint egy fellángolás. Azóta kb. a 4. koncertükre készülök idén novemberben. Természetesen nem most kerültek fel a radaromra, kb. 20 éve történt, amikor Gargaj lelkesen mutatott egyszer egy zenét, hogy ezt mindenképpen hallanom kell. Ha jól emlékszem, a legtöbb esetben elutasítást kapott, amikor mutogatta a barátainak, de nálam csodálkozott, hogy nem küldtem el azonnal.
Egyrészt azért, mert a Meat Loaf dalok igencsak kikövezték az utat a hasonló zenéknek, másrészt pedig – az azóta megkerülhetetlen – Scenes From a Memory album első dalának végén ott van a
“Hello Victoria, so glad to see my friend.”
…. és még csodálkozunk azon, hogy egyből ráharapok? 🙂
Az is megfogott a zenekarban, hogy a zenekar tagok egyenként rendkívül kimagaslóan űzik a zenélést, és nem véletlenül tartanak ott, ahol tartanak. Rettentő inspiráló és motiváció az, amit lehet tőlük tanulni, hogy kellő akarattal, izzadsággal és alázattal mindenre képesek lehetünk. De ha nem sikerül, akkor legalább megpróbáltuk és nem marad bennünk az az érzés, hogy “Mi lett volna, ha” (különben is károsnak tartom ez a kérdést).
Igaz, mostanában nem volt alkalmam hallgatni őket, mert a napot átvette a Kaláka együttes, de a gyereknek meg fogom mutatni, hogy vannak még finomságok a zenei iparágban.
Ráadásul tavaly ősszel ismét robbant a bomba, miszerint Portnoy bácsi visszament a zenekarba több, mint 13 év után és vele készítik el a 16. albumot (ha jól számolom). Azon a héten, amikor bejelentették a hírt, szombaton Mike éppen Budapesten koncertezett. Tökéletes párosítás!
Eleinte nem nagyon hittem, hogy szeretnek idejárni amikor az énekes említette, azt hittem, hogy csak udvariasságból mondja a magyar rajongóknak, de amikor 4-5x idejöttek, kénytelen voltam elhinni. Izgatott vagyok, mert idén ünneplik a 40. évfordulójukat és elég nagy dobásra készülnek. :))