Kalandok az utakon

1 hónap van már csak hátra az új autóm megérkezéséig, addig is szorgalmasan gyakorlom a vezetést hétvégente. Eleinte főleg a forgalmat kell megszoknom hogy mellettem azért vannak más autók is, a sávváltásokat és nyáron azért vannak biciklisek/motorosok is. Ezeket hogy kell úgy kikerülni, hogy senki se sérüljön meg, ne üssek el senkit, illetve ne okozzak szívinfarktust.

Azért megfigyeltem, hogy néhány esetben, hogyha sebesség korlátozó tábláknak megfelelően vezetek, akkor a mögöttem lévő autósok eléggé idegesek lesznek, elkezdenek rám villogni, hogy mit képzelek magamról, hogy elállom az utukat az én T betűs autómmal. Jelenleg inkább lelassítok, ha olyan esetet látok, ami még nem megy egyből a megoldás. Emiatt kaptam egy olyan oldalt, ami a sebességtúllépéssel foglalkozik, hogy meddig mehetek el, hogy abból ne legyen büntetés.

Pl. volt egy fehér autó, ami be akart kanyarodni egy mellékútra (azt hiszem Csákváron) lelassítottam, vártam, hogy bekanyarodjon, erre hátam mögött egy fekete Audis elkezdett rám dudálni. Én ilyenkor próbálom magamat nem felidegesíteni, mert a lehető legjobb tudásom szerint jártam el, viszont az tény, hogy meg kell szoknom egy bizonyos típusú embereket. De jó úton haladok abban, hogy ez sikerüljön.

Múlthét végén M1-esen jártam és éppen újították fel. Azaz a 2 sávból csak 1 volt járható, az is 60-as táblával. Én betartottam, erre mögöttem a kamionos kb. 4x rám villogott, pedig kicsivel többel mentem, de még úgy sem tetszett neki. Amikor véget ért a gyorsítottam és elhúztam előle, hogy ne zavarjam.

Nagyjából már megy az autópályán lévő vezetés, és már tudom, hogy mikor kell megelőzni az autót. (azt is megfigyeltem, hogyha retro zenéket hallgatok, tehát 50-60-70-80-as évekbelit, akkor sokkal jobban megy a vezetés) Egyik alkalommal kamiont előzők a belső sávban, és kb. nem jött semmi -mert enélkül én nem kezdek neki -, 2 másodperc múlva jött egy Audis… csak úgy feltűnt a semmiből, jöhetett vagy 150 km/h-val. Jóvanna, megyek már megyek… 😀 Egy kis türelmet szeretnék kérni, amíg visszamegyek a külsőbe.

Vezetés közben arra jöttem rá, hogy ez a dolog annyira nem az ördögtől való, csak nagyon-nagyon sokat kell gyakorolni. És úgy hozzá lehet szokni, hogy már észre sem vesszük, hogy hányasban vagyunk, hogy váltunk, hanem élvezzük az utazást.